Az őszi búza rovarkártevői - 2014. 02. 19.
Növénytermesztés

Az őszi búza régi időktől fogva méltán a magyar föld büszkesége. Termesztésének kiválóan megfelelnek természeti adottságaink, ezért kiváló minőségű búzát vagyunk képesek termelni. A legendás bánáti búza helyét ma már új fajták vették át, de a vetésszerkezetben az őszi búza még mindig a legjelentősebb kalászosként, 1 millió hektár feletti részarányt foglal el.

A őszi búza terméseredmények 2012. évi alakulása igen nagy szélsőségeket mutat. Az okokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az ország egyes megyéiben a rendkívül gyenge termésátlagok okozója meghatározóan az aszály volt. A kedvezőtlen környezeti hatások mellett a gyomok, gombabetegségek és állati kártevők károsítása még inkább gyengítheti a növényeket, ezáltal csökkenti a termést.

Megállapíthatjuk ezért, hogy az őszi búza termesztéstechnológiájának egyik legfontosabb eleme a növényvédelem. Az új fajták termesztésbe kerülése, az agrotechnika és vetésforgó módosulása, a termesztett kultúrák számának csökkenése, valamint a klimatikus változások mind hatottak a károsító együttes elemeire, amelyek folyamatosan változnak, időszakonként az egyes fajok új hangsúlyt kapnak.

 

Az állati kártevők elleni védelemre az őszi búza teljes életciklusában, sőt, már az előveteményben oda kell figyelni.

A megelőzés nagyon lényeges  eszköze a helyes agrotechnika, mivel alkalmazása csökkenti a kártevők felszaporodásának veszélyét, és ezáltal az okozott kárt.

A monokultúra- azaz a kultúra önmaga utáni termesztésének - kerülése az egyik legfontosabb alapelv. A vetésváltás egyes kártevők életfeltételeit lehetetlenné teszi, mások felszaporodását megelőzi, így a kémiai védekezés feleslegessé válhat.

A tarlóhántás és egyéb talajmunkák időbeni elvégzése a talajban élő vagy telelő kártevők elleni agrotechnikai védelem fontos eszköze.

A fajtaválasztás nem csak a szárazságtűrés, termőképesség, vagy betegség-ellenállóság szempontjából lényeges, a növények színe, a levélzet szőrözöttsége, a tenyészidő hosszúsága, a bokrosodó képesség stb. az állati kártevők fellépését kártételét is befolyásolja.

A jó gazda gondosságával művelt, tápanyaggal megfelelően ellátott, jó kondicionális állapotú búza állomány állati kártevők elleni kémiai védelme nem igényel nagyszámú növényvédelmi beavatkozást, de a kellemetlen meglepetésekre folyamatosan számítani kell. Ebből a szempontból is szükséges a táblák rendszeres szemléje, a károsító helyzet napra kész ismerete.

 

Ősszel, már a vetést megelőzően jelen lehetnek a területen a kelő csíranövényeket, illetve a pár leveles búzát veszélyeztető állati kártevők. A talajlakó kártevők összefoglalva a talajban élő, növényevő rovarlárvák. A legismertebbek a cserebogarak lárvái a pajorok, és a pattanóbogarak lárvái a drótférgek. A cserebogár pajorjai sárgásfehér színű, az utolsó lárvastádiumra 3-4 cm-t is elérő, jellegzetesen görbült „zsíros” testű lárvák.

A drótférgek teste nevüknek megfelelően erősen kitinizált, lapos, sárgásbarna színűek, az utolsó lárvastádiumra 2-3 cm-re nőnek meg.

Károsításuk, a gyökerek megrágása hatására a növények foltokban sárgulnak, hervadnak, elpusztulnak.

Mindkét fajcsoport lárvái több éves fejlődésűek, tehát károsításukra ugyanazon a helyen számíthatunk a búza után termesztett kultúrákban is.

A pattanóbogarak tojásrakásra a kevésbé bolygatott, növényekkel fedett helyeket választják szívesen, ezért a gabonatáblákon való felszaporodásuk lehetősége nagy.

A cserebogarak általában 3 éves fejlődésűek. A leggyakoribb faj, a májusi cserebogár 7 törzséből a Magyarországon előforduló V., VI., és VII. törzsek egymástól eltérő évben rajzanak, ezért 3 évenként várható tömeges rajzás egyazon területen, amennyiben adott helyen 1 törzs fordul elő. Ha egymás utáni években is tapasztaljuk a cserebogarak tavaszi repülését, ott 1-nél több törzs él, ami a pajor károsítás lehetőségét is elnyújtja.

A cserebogarak erdők, fasorok szomszédságában, humuszban gazdag, jól melegedő talajú területeket kedvelnek tojásrakás céljából.

A fenti kártevők a talaj nedvességállapotára és hőmérsékletének változásaira érzékenyen reagálnak, a lárvák a talajban vízszintes és függőleges irányban is vándorolnak.

A 2010-es, rendkívül csapadékos év folyamán a talajok nedvességgel való telítődése a talajlakó kártevők egyedszámát erősen gyérítette, ami a kártétel csökkenésében a mai napig érzékelhető.

A több éves fejlődésű lárvákon kívül jelentős lehet a bagolylepkék hernyóinak előfordulása is.

A leggyakrabban előforduló faj, az évente 2 nemzedékű vetési bagolylepke. Az első nemzedék a nyár elején, a második szeptemberben-októberben károsít, ezért ennek van nagyobb jelentősége. Lárvái, a „mocskospajorok” 3-3,5 cm-re is megnövő hernyók, piszkos szürke színűek, nem szőrözöttek.

Az őszi vetésen a fiatal hernyók kezdetben hámozgatják a földhöz közeli levelek fonákát, majd az idősebb hernyók egyre durvább rágása a teljes levelet elpusztítja.

A monokultúrában termesztett őszi kalászosokban károsít a gabonafutrinka lárvája, a „csócsároló”. Az egy nemzedékű kártevő életmódja teljesen az őszi kalászosokhoz kötött. Az őszi búzán kívül az őszi árpában is nagy károkat okozhat.

A nőstény bogár tojásait a gabona tábla talajára rakja, a nedves talaj a tojások kelésének kedvező környezetet teremt. A kikelő kis lárvák kezdetben az árvakelésen táplálkoznak, majd a kelő vetésen folytatják fejlődésüket. A gabonafutrinka lárva a növények közelében függőleges járatot készít, a fénykerülő lárva nappal ebben tartózkodik. Az esti és éjszakai órákban a búza levélkéit a járatba behúzza, és jellegzetes, csócsárolás elnevezésű kártételével a zöld részeket elpusztítja. A visszamaradt levélrostokat a tő köré begubancolja, amelyek a károsítást feltűnővé teszik. Működését jelzik a járatok melletti porhanyós kis földhalmok is, amelyek a járatok „karbantartása” során keletkeznek, és a hangyák által készített morzsalékos talajkupacokra emlékeztetnek.

A csócsároló fertőzés általában nem egyenletesen, hanem kisebb-nagyobb, egyre terjedő foltokban jelentkezik. A pusztítás a tél folyamán, a fagymentes napokon, még a hó alatt is folytatódik. Előfordulhat, hogy az erősen fertőzött búza táblát a hó eltűnése után tavasszal  ki kell tárcsázni a kikopaszodott növényállomány miatt.

A lárvák április végére fejezik be fejlődésüket, majd a járatban bebábozódnak. A búza tejes érés-viasz érés közötti fenológiai stádiumában a kirajzott fekete futrinka imágók megjelennek a kalászokon, ahol a még puha szemeket rágják, majd tojást raknak.

 

A talajlakó kártevők elleni védelemben agrotechnikai eszközökkel gyéríthetjük a lárvanépességet.

A tarlók és a kultúra gyommentesen tartása, a tarlóhántás elvégzése egyrészt jelentős mennyiségű lárvát elpusztít, másrészt a tojásrakó hely megsemmisítése a felszaporodást megakadályozza.

A vetésváltás megtartása – monokultúra kerülése - korlátozza a talajlakó kártevők megtelepedését és nagymértékű felszaporodását.

Az agrotechnika lehetőségeinek kihasználására annál inkább szükség van, mivel az utóbbi évek hatóanyag-visszavonásai a talajfertőtlenítő szereket különösen súlyosan érintették. A talajlakó kártevők elleni talajfertőtlenítő készítmények választéka drasztikusan csökkent.

A rovarölőszeres vetőmagcsávázásra a Signal 300 ES és a Yunta Quattrohasználható fel. A talaj fertőtlenítésére a Force 10 CS, valamint a a Pyrinex 48 EC, és Dursban 480 EC engedélyezettek.

 

Eseménynaptár
Apróhirdetés
Agrometeorológiai előrejelzés
2018. január 16 – 22. közötti időszakra
RÉSZLETEK