Sikeres fiatalokon keresztül mutatják be a jövő agráriumát - 2018. 11. 06.
Agrárhírek

A jelenleg is tartó Agrovirtus vetélkedő november közepi döntője előtt kerül sor az Agrárinnovációs Ifjúsági Fórumra.

2018. október 15-től november 9-ig zajlik az Agrovirtus verseny selejtezője, a fináléra pedig november 15-én került sor a gödöllői Szent István Egyetemen. A versengő felsőoktatási csapatok küzdelmét eldöntő zsűri elnöke Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. A döntő fővédnöke pedig Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter

A záró felvonás előtt november 15-én 9 órai kezdettel ágazati összefogással rendezik meg az Agrovirtus – Agárinnovációs Ifjúsági Fórumot. A rendezvény célja, hogy az érdeklődő fiataloknak a modern technológiákon és sikeres fiatalokon keresztül mutassa be a jövő agráriumát. A rendezvényre érkező látogatók egy „agrárinnovációs útlevél” segítségével irányítottan vehetnek rész érdekes szakmai programokon: beszélgetéseket hallgathatnak az agrárdigitalizáció témakörében, agrárinnovációs kiállítókkal ismerkedhetnek és megtekinthetik az Agrovirtus egyetemek közötti digitális agrárverseny döntőjét is, melyen az ország 8 legjobb egyetemista csapata fogja összemérni tudását. A szakmai programokon résztvevő fiatalok között értékes tableteket sorsolnak ki.

Bővebben a rendezvényről:

www.agrovirtus.hu/meetup

https://www.facebook.com/events/1032917250219838/

 


(nak.hu)

Agrometeorológiai előrejelzés
2018. november 16. - november 22. közötti időszakra
RÉSZLETEK