A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről, még inkább, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék - közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

    A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt.
    A 4,2 százalékos nyers adat 2014 második negyedéve óta a legnagyobb növekedési ütemet mutatja, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított 3,8 és az előző negyedévhez mért 1,3 százalékos növekedési ütem megegyezik a két évvel korábbival.
     A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások 3,0 százalékos és az ipar 6,8, ezen belül a feldolgozóipar 7,8 százalékos növekedése járult hozzá. Az építőipar teljesítménye 24,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi alacsony bázisról, amikor 27,6 százalékkal elmaradt a 2015 első negyedévitől.
    A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
    A szolgáltatások körében a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 4,8 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás teljesítménye 2,0 százalékkal növekedett. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,6 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye lényegében stagnált. A hitelintézetek jutalékegyenlege javult, viszont a pénzügyi közvetítés közvetetten mért szolgáltatási díja csökkent.
    A bruttó hazai termék első negyedévi, 4,2 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 1,6, az építőipar pedig 0,4 százalékponttal járult hozzá. A mezőgazdaság 0,2 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.
    A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A háztartások fogyasztási kiadása 3,5 százalékkal emelkedett.
    A bruttó állóeszköz-felhalmozás kiugró mértékben, 28,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 10,2 százalékos volt az éves visszaesés.
    A külkereskedelmi forgalomban folyó áron 759 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 9,4, az import 10,0 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 9,4, a behozatal 10,7 százalékkal bővült. Az idegenforgalmat is beleértve a szolgáltatások exportja 9,4, importja 6,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH.
    A végső fogyasztás 0,9, a bruttó felhalmozás 2,9 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,4 százalékponttal emelte a GDP első negyedévi növekedési ütemét.

 

MTI