Egy régi fajta lehetősége a mai szarvasmarha-tenyésztésben.

A kárpáti borzderes a 19. század közepén alakult ki a Kárpátalján és Erdély északkeleti részén tartott, ősi típusú mokány, riska és busa marhák svájci borzderessel való keresztezéséből.

A 19. századi Kárpát-medencében a közismert szürke marhán kívül - első sorban a hegyi, hegylábi területeken - több kisebb testű, zömök szarvasmarha fajtát is tartottak, melyekről azonban aránylag keveset tudunk. Ezek a fajták nem különültek el élesen egymástól, hiszen következetes tenyésztésükről nem beszélhetünk, az egyes változatok inkább tájegységenként mutattak eltérést.

A Kárpátokban az 1870-es évek végéig más fajtáktól elkülönülten tenyésztették az apró termetű, rövid szarvú színes marhákat, és ekkor az állományt hozzávetőleg 100 000 egyed alkotta. A magyar kormány először 1879-ben hozatott alpesi tenyészállatokat a hazai állományra, azonban ezzel jelentős termelés-növekedést nem sikerült elérni, mivel a tartási körülmények nem változtak meg. A borzderes fajtával való keresztezés azonban egységes külsőt adott az addig igen változatos küllemű, színes hegyi-szarvasmarha állománynak, melyet innentől kezdve nevezhetünk közös néven kárpáti borzderesnek.

Egy 1941-es adat szerint a kárpáti borzderes összefüggő tenyészkerületeiként ekkor Kárpátalját és Máramaros megyét tartják nyilván.

A párizsi békeszerződéseket követően Kárpátalja és Erdély szarvasmarha tenyésztése ismét kikerült a magyar állam irányítása alól. A típustenyésztés és az intenzifikáció elterjedésével a hazai borzderes állományt is a svájci borzderessel, később az amerikai brown swissel keresztezték, így az eredetihez közelebb álló típus kiszorult hazánk területéről.

A kárpáti borzderes legfontosabb, első ránézésre észrevehető küllemi jegyeit az alpesi borzderes ősöktől kapta. A színeződés a szürkésbarnától a csokoládébarnáig illetve a feketéig változhat, többnyire azonban a barna szín dominál. Egyes egyedek hátán világosabb sáv húzódik (szíjalt hát). Az állatok nagy része rigószájú, mely a száj és az orr körül húzódó fehér színeződést jelenti. Egyes, valószínűleg riska ősöktől származó egyedeken az évszakos színváltásban kiütközik a vörösesbarna, őzbarna szín is, s ezek a tehenek rendre vörösesebb borjakat ellenek.

A szarv rövid, alakja alapján lehet kis csákó, tülkös, a mokánytól származó egyedeknél inkább hátrafelé mutató. A szarvak nem mindig szabályos állásúak, a szarvtő világos, a szarv vége fekete, de előfordul az egészében sötét szarv is. A fület belülről hosszú, világos színű szőrszálak borítják. A csontozat aránylag finom, de szilárd, jellemző a jó lábszerkezet; a körmök kemények, palaszürkék.

A kárpáti borzderes tehenek marmagassága jellemzően 110-130 cm, teste zömök és arányos. A főbb testméretekben a jelenlegi hazai állomány a kárpáti barnának nevezett - Ukrajna területén leírt fajtához - valamint a Magyarországon korábban élt borzderes egyedekhez áll a legközelebb. Érdekes, hogy a jelenlegi állomány marmagassága minden rokon fajtáénál kisebbnek adódott.

A testméret adatok elemzése alapján megállapítottuk, hogy néhány kivételtől eltekintve a kárpáti borzderes állomány egyöntetűnek tekinthető, és karakterében megőrizte azt az ősi jelleget, ami a leírások szerint kialakulásától fogva jellemezte.

A borzderes tejének szárazanyagtartalma meghaladta a 14 %-ot, ami a mai fajtákat tekintve kiemelkedő. A tejzsír %-a megközelíti az 5 %-ot, és a fehérjetartalom is több mint 4 %. Ezek az értékek jelzik, hogy a fajta tejösszetétele termék előállításra alkalmas.

A telítetlen zsírsavakon belül a többszörösen telítetlen zsírsavak részesedése kiemelkedő volt (16,8%). Ezek közül az egészségmegőrzésben és kezelésben kiemelkedő jelentősége van a linolénsavaknak, aminek kedvező aránya még szembetűnőbb.

Mivel a borzderes fajta hímivarú utódai és selejt tehenei vágóállatként értékesülnek, így fontos megállapítanunk néhány hústermelő képességgel kapcsolatos paramétert. Hogy összehasonlításunk reálisabb legyen, a kárpáti borzderes mellett húsmintát gyűjtöttünk az őshonos magyar szürke és a veszélyeztetett magyar tarka fajtáktól is.

Szárazanyag-tartalomban az egyes fajták között jelentős eltérés mutatkozott. Legalacsonyabb értéket a kárpáti borzderesnél tapasztaltuk, míg legmagasabb szárazanyag-tartalma a magyar tarka húsának volt.

A magyar tarka húsa tartalmazta a legtöbb többszörösen telítetlen zsírsavat, de a többi fajtához képest mennyisége nem volt kiemelkedő. A kárpáti borzderes húsának kiemelkedő omega-3 zsírsav-tartalma azt eredményezte, hogy a koleszterinszint szabályozásában fontos szerepet betöltő omega-6:omega-3 arány e fajtánál alakult a legkedvezőbben.

A sült húsoknál az íz szempontjából a magyar szürke kapta a legmagasabb pontszámot, míg a konzisztencia és rágósság tekintetében a kárpáti borzderes bizonyult a legkedvezőbbnek. A három fajta húsának érzékszervi vizsgálatánál a főtt húsoknál és a sült húsoknál egyértelműen a kárpáti borzderes bizonyult a legkedvezőbbnek és a húslé ízletességében is felülmúlta a többi fajtát.

Génmegőrzés lehetősége a kárpáti borzderes fajtánál

A kárpáti borzderes kialakulásának és mindmáig való fennmaradásának színtere a Kárpátok észak-keleti vonulata, Erdély és Kárpátalja területe. Napjainkra azonban az itt található állomány szinte teljes egészében a koncepció nélküli keresztezések áldozatául esett, s az esetlegesen még fajtatiszta származású egyedek semmilyen módon nincsenek nyilvántartva, származásuk ismeretlen. A helyzetet tovább rontja, hogy - főleg az istállózó tartásban levő erdélyi állományban - egyre inkább szokásba jön a mesterséges termékenyítés, melyhez jobbára csak holstein-fríz és brown swiss szaporítóanyagot használnak, így a még jó fajtajelleget mutató tehenek után is csak keresztezett borjak maradnak.

A szovjet-rendszer idején a fajta fenntartására létesítették a Nagybaktai Nemesítő Állomást, ennek leépülése óta azonban a kárpáti változat génmegőrzésével senki nem foglalkozik.

A kárpáti borzderes jelenleg a legtöbb előfordulási területén kevert állományokban található meg, illetve nagyon alacsony a nyilvántartott egyedek száma.

A fentiekből következik, hogy a fajta megmentése érdekében elsődleges szempont a génmegőrzés megindítása, az állomány hosszú távon való fenntartásához szükséges egyedszám biztosítása a lehetséges legrövidebb idő alatt. Ehhez első lépésben a fentebb leírt, erősen kevert állományból kell – igen körültekintően - összeválogatni a fajta fenntartására alkalmas, típusos tenyészállatokat, amely munkát 2008-ban a Polyán Egyesület meg is kezdte.

Ezzel párhuzamosan folyik a Debreceni Egyetem Állattenyésztéstani Tanszékén a fajta genetikai vizsgálata, amelynek segítségével ellenőrizzük feltevésünket, miszerint a jelenleg elérhető kárpátaljai és erdélyi borzderes állományban még megtalálható a ma ismert fajtákétól eltérő, régi típusú kárpáti borzderes. Amennyiben feltevésünk igazolódik, az összegyűjtött, variábilis törzsállományt tervszerű génmegőrző tenyésztésbe kell venni, őshonos fajtaként elfogadtatni és hosszú távú fenntartásáról gondoskodni.

Emellett igen fontos igazolnunk, hogy a kárpáti borzderes fajta elkülöníthető-e a fajta kialakításában részt vevő eredeti borzderes fajtától és a világszerte elterjedt borzderes fajtakör egyéb változataitól.

Amennyiben a mai fajtában már nem lelhető fel a régi típusú kárpáti borzderes, a fajtakör egy helyi változataként akkor is érdemes fenntartani, mivel számos előnyös tulajdonsága ismert, amelyek napjainkban is jól hasznosíthatók.

Mivel a kárpáti borzderes hármas hasznosítású fajta, mind tejtermelő, mind húshasznú állományként megfelelő termelésre képes. A kárpáti borzderes szaporodó képessége egyenletes és biztonságos, ugyanakkor könnyen ellő, jó borjúnevelő, és hosszú élettartamú, így tenyésztése aránylag kevés kockázatot hordoz magában. Mind a tej-, mind a hústermelés gazdaságos hasznosítására legalkalmasabb a középüzemi méretben folytatott extenzív tartás, melyben akár bio minőségű termékek előállítása is célul tűzhető ki.

A hagyományosan extenzív, többnyire gyengébb adottságú legelőn való tartásnak köszönhetően számos jó tulajdonság rögzült a fajtában, amilyen például a jó takarmányértékesítés, a környezet változásaival és betegségekkel szembeni ellenálló képesség vagy a jó lábszerkezet. Kis testsúlyából következő alacsony taposási kárából és egyenletes legeléséből eredően akár természetvédelmi területek kezelésére, gyepfenntartásra, táj-rehabilitációra is használható, rendszeres legeltetése nyomán megnő a gyepek fajgazdagsága.

A fentiek mellett fontosnak tartjuk, hogy a kárpáti borzderes kis létszámú állományokban magánemberek köznapi használatában is megjelenjen. A háztáji állattartás, családi gazdaságok rendszerének újjáélesztésében jelentős szerep juthat a fajtának. Fontos szempont az is, hogy az extenzív tartásnak köszönhetően a termeléshez szükséges ráfordítás viszonylag alacsony.

A helyben történő (in situ) megőrzéshez tartozik a fajta eredeti használati módjának, jelen esetben az igázásnak felelevenítése is. Ez amellett, hogy az állatot megfelelő kondícióban tartja, a kapcsolódó hagyományok továbbélését is segíti, valamint látványosságként is szerepelhet. A kárpáti borzderes tartása ajánlott a paraszti létforma, vagy akár a fajta bemutatására, oktatási-nevelési céllal működtetett gazdálkodás részeként, terápiás célból vagy akár hobby-állatként is. Mindezekre csendes természete, jó kezelhetősége és kis testmérete kiválóan alkalmassá teszik.

Elmondható tehát, hogy a kárpáti borzderes megőrzését a géntartalék-védelmi és kulturális szempontok mellett a fajta számos ismert jó tulajdonsága, és a hasznosításában rejlő lehetőségek is indokolttá teszik. A közelmúltban megkezdett tenyésztési munka eredményeként remélhetjük, hogy néhány év múlva már a hosszú távú fenntartáshoz megfelelő tenyészanyag áll majd rendelkezésünkre, és a fajta visszakerülhet eredeti helyére, a gazdaságok és falvak istállóiba.

 

Béri Béla – Békefi Janka

Debreceni Egyetem MÉK, Állattenyésztéstani Tanszék