Magyar Falu Program: Kistelepülési üzletek támogatása - 2021. 02. 17.
Agrárhírek

Megjelent a 62/2021. (II. 12.) Korm. rendelet a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a kistelepülési üzletek támogatásáról, mely szerint vissza nem térítendő költségvetési támogatás igényelhető a falusi kisboltok működésére, fejlesztésére, valamint a bezárt boltok újra nyitására.

A támogatás célja a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, az ott élők életszínvonalának emelése, valamint az alapvető szolgáltatások magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele. Támogatást olyan gazdasági társaság, egyéni vállalkozó vagy szövetkezet igényelhet, amely kistelepülésen kiskereskedelmi tevékenység keretében napi fogyasztási cikket értékesítő üzletet üzemeltet, és az üzlet főtevékenysége az élelmiszer jellegű bolti vegyes kereskedelem. Továbbá igényelhet még olyan már működő vagy újonnan induló gazdasági társaság, egyéni vállalkozó vagy szövetkezet is támogatást, amely kistelepülésen kiskereskedelmi tevékenység keretében vállalja napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet üzemeltetését, ahol ilyen üzlet még nem működik. A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át szükséges működtetni, ahol az élelmiszerek mellett meghatározott árucikkeket, egyéb termékeket, valamint piaci szolgáltatásokat is forgalmazni kell, mint például a vény nélkül kapható gyógyszerek, valamint postai szolgáltatások.

 

A Kormány a meghirdetett rendelet értelmében támogatásban a kétezer fő vagy ennél kevesebb lakosú településeket részesítiEzen kistelepüléseken a falusi kisboltok támogatás keretében akár 60 millió forinthoz is juthatnak. A támogatási összeget ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra, valamint bértámogatásra fordíthatják. A támogatással érintett üzletnek meg kell majd felelniük a településképi arculati szabályoknak, és a támogatásra vonatkozó tájékoztató tábla elhelyezése is kötelező lesz. Továbbá alkalmasnak kell lenniük postai közreműködői tevékenység ellátására, közösségi terek kialakítása esetén pedig az azt igénybe vevők részére - legalább 6 fő - pihenőhelyek asztallal történő biztosítására, melyek akár üzleten belül, akár kívül valósulnak meg.

 

A lebonyolító szerv a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A támogatási kérelem benyújtási határidejét a támogató a lebonyolító szerv és a Kormány honlapján, legkésőbb 2021. április 1-jéig felhívásban teszi közzé. A támogatás a lebonyolító szerv részére – a benyújtási határidőn belül az erre a célra fejlesztett elektronikus felületen keresztül – megküldött, cégszerűen aláírt támogatási kérelem benyújtásával igényelhető. A kérelemnek tartalmaznia kell a támogatást igénylő adatait, a tervezett beruházás ismertetését, adatait és szöveges bemutatását, a támogatást igénylő egyéb beruházásaira vonatkozó adatokat, az igényelt támogatás mértékét, a támogatás célját és formáját, továbbá az elszámolható költségekre vonatkozó adatokat és a kérelem benyújtásának időpontját.

 

Tájékoztatjuk a támogatást igénylőket, hogy a támogatási kérelemhez majd csatolni kell a rendeletben meghatározott nyilatkozatokat, dokumentumokat. Továbbá fontos, hogy a támogatási kérelem elbírálásához szükséges esetleges információk, adatok, iratok benyújtását is előírhatja a támogató. Döntést pedig a benyújtási határidő lejártától számított négy hónapon belül hoz.

 

További részleteket a rendelet tartalmaz, mely itt érhető el.

 

(NAK)

Agrometeorológiai előrejelzés
2018. január 4. - január 10. közötti időszakra
RÉSZLETEK