Növénytermesztés

Az őszi búza régi időktől fogva méltán a magyar föld büszkesége. Termesztésének kiválóan megfelelnek természeti adottságaink, ezért kiváló minőségű búzát vagyunk képesek termelni. A legendás bánáti búza helyét ma már új fajták vették át, de a vetésszerkezetben az őszi búza még mindig a legjelentősebb kalászosként, 1 millió hektár feletti részarányt foglal el.

A őszi búza terméseredmények 2012. évi alakulása igen nagy szélsőségeket mutat. Az okokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az ország egyes megyéiben a rendkívül gyenge termésátlagok okozója meghatározóan az aszály volt. A kedvezőtlen környezeti hatások mellett a gyomok, gombabetegségek és állati kártevők károsítása még inkább gyengítheti a növényeket, ezáltal csökkenti a termést.

Megállapíthatjuk ezért, hogy az őszi búza termesztéstechnológiájának egyik legfontosabb eleme a növényvédelem. Az új fajták termesztésbe kerülése, az agrotechnika és vetésforgó módosulása, a termesztett kultúrák számának csökkenése, valamint a klimatikus változások mind hatottak a károsító együttes elemeire, amelyek folyamatosan változnak, időszakonként az egyes fajok új hangsúlyt kapnak.

Az állati kártevők elleni védelemre az őszi búza teljes életciklusában, sőt, már az előveteményben oda kell figyelni.

A megelőzés nagyon lényeges  eszköze a helyes agrotechnika, mivel alkalmazása csökkenti a kártevők felszaporodásának veszélyét, és ezáltal az okozott kárt.

A monokultúra- azaz a kultúra önmaga utáni termesztésének - kerülése az egyik legfontosabb alapelv. A vetésváltás egyes kártevők életfeltételeit lehetetlenné teszi, mások felszaporodását megelőzi, így a kémiai védekezés feleslegessé válhat.

A tarlóhántás és egyéb talajmunkák időbeni elvégzése a talajban élő vagy telelő kártevők elleni agrotechnikai védelem fontos eszköze.

A fajtaválasztás nem csak a szárazságtűrés, termőképesség, vagy betegség-ellenállóság szempontjából lényeges, a növények színe, a levélzet szőrözöttsége, a tenyészidő hosszúsága, a bokrosodó képesség stb. az állati kártevők fellépését kártételét is befolyásolja.

A jó gazda gondosságával művelt, tápanyaggal megfelelően ellátott, jó kondicionális állapotú búza állomány állati kártevők elleni kémiai védelme nem igényel nagyszámú növényvédelmi beavatkozást, de a kellemetlen meglepetésekre folyamatosan számítani kell. Ebből a szempontból is szükséges a táblák rendszeres szemléje, a károsító helyzet napra kész ismerete.

Ősszel, már a vetést megelőzően jelen lehetnek a területen a kelő csíranövényeket, illetve a pár leveles búzát veszélyeztető állati kártevők. A talajlakó kártevők összefoglalva a talajban élő, növényevő rovarlárvák. A legismertebbek a cserebogarak lárvái a pajorok, és a pattanóbogarak lárvái a drótférgek. A cserebogár pajorjai sárgásfehér színű, az utolsó lárvastádiumra 3-4 cm-t is elérő, jellegzetesen görbült „zsíros” testű lárvák.

A drótférgek teste nevüknek megfelelően erősen kitinizált, lapos, sárgásbarna színűek, az utolsó lárvastádiumra 2-3 cm-re nőnek meg.

Károsításuk, a gyökerek megrágása hatására a növények foltokban sárgulnak, hervadnak, elpusztulnak.

 Mindkét fajcsoport lárvái több éves fejlődésűek, tehát károsításukra ugyanazon a helyen számíthatunk a búza után termesztett kultúrákban is.

A pattanóbogarak tojásrakásra a kevésbé bolygatott, növényekkel fedett helyeket választják szívesen, ezért a gabonatáblákon való felszaporodásuk lehetősége nagy.

A cserebogarak általában 3 éves fejlődésűek. A leggyakoribb faj, a májusi cserebogár 7 törzséből a Magyarországon előforduló V., VI., és VII. törzsek egymástól eltérő évben rajzanak, ezért 3 évenként várható tömeges rajzás egyazon területen, amennyiben adott helyen 1 törzs fordul elő. Ha egymás utáni években is tapasztaljuk a cserebogarak tavaszi repülését, ott 1-nél több törzs él, ami a pajor károsítás lehetőségét is elnyújtja.

A cserebogarak erdők, fasorok szomszédságában, humuszban gazdag, jól melegedő talajú területeket kedvelnek tojásrakás céljából.

A fenti kártevők a talaj nedvességállapotára és hőmérsékletének változásaira érzékenyen reagálnak, a lárvák a talajban vízszintes és függőleges irányban is vándorolnak.

A 2010-es, rendkívül csapadékos év folyamán a talajok nedvességgel való telítődése a talajlakó kártevők egyedszámát erősen gyérítette, ami a kártétel csökkenésében a mai napig érzékelhető.

A több éves fejlődésű lárvákon kívül jelentős lehet a bagolylepkék hernyóinak előfordulása is.

A leggyakrabban előforduló faj, az évente 2 nemzedékű vetési bagolylepke. Az első nemzedék a nyár elején, a második szeptemberben-októberben károsít, ezért ennek van nagyobb jelentősége. Lárvái, a „mocskospajorok” 3-3,5 cm-re is megnövő hernyók, piszkos szürke színűek, nem szőrözöttek.

Az őszi vetésen a fiatal hernyók kezdetben hámozgatják a földhöz közeli levelek fonákát, majd az idősebb hernyók egyre durvább rágása a teljes levelet elpusztítja.

A monokultúrában termesztett őszi kalászosokban károsít a gabonafutrinka lárvája, a „csócsároló”. Az egy nemzedékű kártevő életmódja teljesen az őszi kalászosokhoz kötött. Az őszi búzán kívül az őszi árpában is nagy károkat okozhat.

 A nőstény bogár tojásait a gabona tábla talajára rakja, a nedves talaj a tojások kelésének kedvező környezetet teremt. A kikelő kis lárvák kezdetben az árvakelésen táplálkoznak, majd a kelő vetésen folytatják fejlődésüket. A gabonafutrinka lárva a növények közelében függőleges járatot készít, a fénykerülő lárva nappal ebben tartózkodik. Az esti és éjszakai órákban a búza levélkéit a járatba behúzza, és jellegzetes, csócsárolás elnevezésű kártételével a zöld részeket elpusztítja. A visszamaradt levélrostokat a tő köré begubancolja, amelyek a károsítást feltűnővé teszik. Működését jelzik a járatok melletti porhanyós kis földhalmok is, amelyek a járatok „karbantartása” során keletkeznek, és a hangyák által készített morzsalékos talajkupacokra emlékeztetnek.

A csócsároló fertőzés általában nem egyenletesen, hanem kisebb-nagyobb, egyre terjedő foltokban jelentkezik. A pusztítás a tél folyamán, a fagymentes napokon, még a hó alatt is folytatódik. Előfordulhat, hogy az erősen fertőzött búza táblát a hó eltűnése után tavasszal  ki kell tárcsázni a kikopaszodott növényállomány miatt.

A lárvák április végére fejezik be fejlődésüket, majd a járatban bebábozódnak. A búza tejes érés-viasz érés közötti fenológiai stádiumában a kirajzott fekete futrinka imágók megjelennek a kalászokon, ahol a még puha szemeket rágják, majd tojást raknak.

A talajlakó kártevők elleni védelemben agrotechnikai eszközökkel gyéríthetjük a lárvanépességet.

 A tarlók és a kultúra gyommentesen tartása, a tarlóhántás elvégzése egyrészt jelentős mennyiségű lárvát elpusztít, másrészt a tojásrakó hely megsemmisítése a felszaporodást megakadályozza.

A vetésváltás megtartása – monokultúra kerülése - korlátozza a talajlakó kártevők megtelepedését és nagymértékű felszaporodását.

Az agrotechnika lehetőségeinek kihasználására annál inkább szükség van, mivel az utóbbi évek hatóanyag-visszavonásai a talajfertőtlenítő szereket különösen súlyosan érintették. A talajlakó kártevők elleni talajfertőtlenítő készítmények választéka drasztikusan csökkent.

A rovarölőszeres vetőmagcsávázásra a Signal 300 ES és a Yunta Quattrohasználható fel. A talaj fertőtlenítésére a Force 10 CS, valamint a a Pyrinex 48 EC, és Dursban 480 EC engedélyezettek.

A csócsároló ellen ősszel vagy tavasszal állománykezelésre is sor kerülhet, melyhez a Dimilin 25 WP, a Fendona 10 EC és a King 10 F alkalmazható.

A talajban károsító rovarlárvák mellett nem feledkezhetünk meg egy szintén polifág, azaz más tápnövényeken is megélő állatcsoport, a mezei rágcsálók kártételéről is (mezei pocok, güzüegér, kószapocok és hörcsög). A leggyakrabban előforduló képviselőjük a mezei pocok.

Az őszi búza táblákra már ősszel betelepszik, a keléstől a bokrosodás végéig veszélyhelyzetet teremthet. Száraz, mérsékelten hideg időjárás esetén gyorsan szaporodik. A bolygatatlan területeket kedveli, ezeken a helyeken a kolónia egyre nagyobb körben növekszik. Járatainak környékén a növényeket kipusztítja, de a túrásával is kárt okoz.

Természetbarát és hasznos megoldás a mezei rágcsálókkal fertőzött területekre a ragadozó madarak tevékenységét segítő T-ülőfák kihelyezése. Az ölyvek, vércsék, baglyok szívesen elfoglalják a leseket, így hektáronkénti 1 ülőfa állítása már hatékonyan csökkentheti a rágcsálók egyedszámát. Különösen a felszaporodás kezdetén végeznek nagy jelentőségű munkát, a növényvédő szeres védekezés ezáltal el is maradhat.

A mezei pocok kedvező életfeltételeit a mélyebb talajművelési eljárások, például a mélyszántás is csökkenti, mivel a járatok kiforgatásával a kolóniákat megtizedeli.
Amennyiben a lakott járatok száma ősszel több, mint 2–3 db/100 m2, tél végén 1–2 db/100 m2,védekezésre feltétlenül szükség van.

Pocokirtásra sajnos roppant kevés vegyszeres lehetőség van, ezért is fontos az agrotechnikai védekezési módszerek lehetőségeinek minél jobb kihasználása.

Lehetőség van csalétkes készítmény, az Arvalin
LR készítmény felhasználására. Leginkább hatékony kijuttatási módja, a járatba helyezés majd betaposás nagy területeken roppant munkaigényes. Kiszórással is alkalmazható, amelynek nem megfelelő kivitelezése azonban a területen élő, nem célzott élő szervezetekre is veszélyes lehet. A rágcsálók ellen hagyományosan használt Redentin 75 engedélyének visszavonása igen nehéz helyzetet teremtett a mezei pocokkal szembeni védelemben. Helyére egyelőre más hatásos, nagyüzemi módon és táblaméreten alkalmazható készítményt még nem sikerült találni.
A 2012 ősz-2013. tavasz folyamán a NÉBIH engedélye alapján a Redentin 75  készítményt az érintett területeken a területileg illetékes Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságánál regisztrált termelők használhatják fel 2012. október 20 és 2013. február 20. közötti időszakban a határozatban leírt szabályok betartásával.

Ősszel és kora tavasszal a fiatal, pár leveles őszi búza állományokban találkozhatunk a gabonalegyek kártételével is. A gabonalegyek több faja tartozik a kártevő csoportba (ugarlégy, őszi és tavaszi fekete búzalegyek, csíkos hátú búzalégy stb.). A legsúlyosabb kártételt az ugarlegyek okozzák a kora tavaszi időszakban.
Az egyes fajok életmódja eltérő, de kártételük jellege igen hasonló. A legyek nyűvei a bokrosodási csomó alatt hatolnak be a növény belsejébe. A levélhüvely alatt spirális pályán a hajtásban felfelé haladva pusztítják el, aminek következtében a szívlevél sárgul, majd barnulva elhal. Jellemző, hogy a sárguló szívlevél könnyen kihúzható, gyakran a károsító nyűvel együtt. A gabonalégy kártétele a más tényezők által kiváltott, hasonló tünetektől így különíthető el. Az elpusztult hajtásból a lárvák újabb hajtásokba vagy szomszédos növényekbe vándorolnak.

Az agrotechnika jelentőségét a gabonalegyek elleni védelem esetében is ki kell emelni. A monokultúrás termesztés kerülése, valamint az árvakelések megsemmisítése jelentősen csökkenti a felszaporodás, és az átfertőződés lehetőségét. Jól bokrosodó fajta választásával az elpusztított hajtások kompenzálását segítjük, a túl korai vetési idő kerülésével a károsítás lehetséges időtartamát csökkentjük. Fejtrágyázás alkalmazása a búza jó kondicionális állapotának megteremtésével a károsítás okozta sokkhatást mérsékli.
Megelőző kémiai védekezésként a gabonalegyek ellen is a Signal 300 FS és Yunta Quattro rovarölő csávázást vethetjük be hatékonyan. A tünetek megjelenésekor elvégzett állománypermetezéstől már nem várhatunk megfelelő hatást.

Tavasszal, a bokrosodás végétől jönnek elő telelőhelyeikről és települnek be az őszibúza-táblákba a vetésfehérítő bogarak. A vetésfehérítők (vörösnyakú árpabogár, kék árpabogár) rendszeresen előforduló, jól ismert kártevők a termesztők számára.
A vetésfehérítő bogarak és lárvák egyaránt károsítanak. Jellegzetes kárképük, hogy a levél felső bőrszövetét és a parenchimát keskeny sávokban kirágják, az imágók át is rágják. A megmaradt másik epidermisz sáv fehér színe, főként súlyos levélkártétel esetén messziről fehérlik, innen ered a vetésfehérítő elnevezés. A klorofillt vesztett növények nem képesek a termés kinevelésére, ezért a kalászban legfeljebb aszott szemek képződnek.

Az 1 nemzedékes kártevők bogár alakban a talajban, avarban vagy gyepekben telelnek át. Áprilisban, 10 °C napi középhőmérséklet fölött települnek be a táblába. Néhány nap táplálkozást követően lerakják tojásaikat a levél főér mellé párhuzamos sorokban. Időjárástól függően kb. 2 hét múlva kelnek ki a lárvák, amelyek ürülékükből nyálkás védőburkot készítenek testükre, házatlan csigákhoz hasonló megjelenésűek. Növekedésükkel párhuzamosan egyre falánkabban károsítanak. A lárvafejlődés befejeztével a növényen, illetve a talajban bábozódnak be.
A vetésfehérítő bogarak esetében a védekezésben az agrotechnikának kisebb a jelentősége, mindössze a fajtatoleranciára számíthatunk. Az erősebben szőrözött levelű búzafajtákon a tojások túlélési esélye kedvezőtlenebb. Csökkenthetjük az egyéb kalászosokba átfertőződés veszélyét, ha a tavaszi árpa és zab táblákat nem őszi búza mellé tervezzük, mivel ezek is a vetésfehérítő kedvelt tápnövényei. A tritikálét csak elvétve károsítja.

Hagyományosan a vetésfehérítő bogarak betelepedésének idejére és módjára szinte menetrend szerint számítani lehetett, csakúgy, mint a védekezés időzítésére, amelyet a szárba indulás kezdetén, a gyomirtással együtt rutinszerűen oldottak meg, gyakran szegélykezelés is elegendő volt. A vetésfehérítő bogarak telelőhely felőli táblaszéltől való betelepedése helyett az elmúlt években stratégiát váltottak. Előfordul, hogy csak a virágzás idején, foltszerűen repülnek be és raknak tojást a tábla belsejében, így jelenlétüket megkésve észleljük. Fontos ezért a gyakori határszemle. A későbbre tolódó védekezés esetén a virágzó szomszédos kultúrákban dolgozó méhek védelmére is figyelni kell a készítmény kiválasztásánál és kijuttatásánál. A 2012. év az időjárás szélsőségeihez hasonlóan az árpabogarak megjelenésének ideje és kártétele szempontjából is rendkívül változatos képet mutatott. Egyes táblákon a betelepülő imágók, majd a melegben gyorsan kifejlődő lárvák rágása foltokban teljes lombvesztést idézett elő.

A kémiai védekezést lehetőség szerint a betelepülő bogarak ellen kell irányítani, így az általuk okozott kárt megelőzhetjük. Ha ezt valamilyen okból elmulasztottuk, a permetezéssel meg kell várni a tömeges lárvakelést. Ennél későbbi kezelésre a taposási kár megelőzése érdekében már gyakran légi permetezést kell bevetni, hogy a tetemes kárt legalább mérsékelni lehessen

A vetésfehérítő elleni védekezésre számos készítmény engedélyezett, ezek túlnyomó többsége piretroid hatóanyagú. (pl. Bulldock 25 EC, Cyperkill 25 EC, Fendona 10 EC, Fury 10 EC, Karate Zeon 5 CS, Decis Mega, Rapid CS, Sherpa, Sumi-Alfa 5 EC stb.), a teljesség igénye nélkül.
Szerves foszforsav, neonikotinoid hatóanyagú készítmények, valamint kombinációk is rendelkezésre állnak a palettán. (pl. Dursban Delta, Nurelle-D 50/500 EC, Eforia 65 ZC, Pyrinex 25 CS).

Az ismert nevű és hatóanyagú rovarölő szerek mellett az utóbbi időben megjelentek azok „alteregói” is, azaz más néven forgalomba hozott változataik. Érdemes ezért az engedélyokiratokban tájékozódni a még ismeretlen nevű készítmények tulajdonságairól.

Szívó kártevők

A levéltetvek a kalászosok legjelentősebb szívó kártevői. Számukra kedvező időjárás, mérsékelten meleg és párás viszonyok között gyorsan szaporodnak, kártételüket csak tömegessé válásuk után veszik észre. A gabona levelein, szárán, majd a kalászokon szívogatnak, de ezen kívül vírusterjesztő szerepük is jelentős.
A levéltetű-károsítás veszélye szempontjából legfontosabb a szárba indulástól tejes érésig terjedő időszak, különösen a virágzás ideje, mert az ilyenkor kialakult erős fertőzés jelentős terméskieséssel járhat. Az idén a levéltetvek betelepedése viszonylag későn, a virágzást követően következett be, a kalászorsókon a tejesérésig károsítottak. A védekezést az intenzív felszaporodás kezdetén szükséges elvégezni. A permetezéshez speciális levéltetű elleni szerek, pl. a Teppeki 50 WG, a Pirimor 50 WG vagy engedélyezett piretroid, szerves foszforsav-észter, neonikotinoid vagy egyéb hatóanyagú, engedélyezett készítmények használhatók.

A szívó kártevők csoportjából esetenként jelentős számban megjelennek és kárt okoznak a gabonapoloskák és egyes tripsz fajok.

A gabonapoloskák meleg évjáratokban szaporodhatnak fel védekezést igénylő mértékben. A gabonapoloskák (osztrák poloska, szerecsen poloska) kártétele a növény szívogatása és mérgezése. Szárbaindulás előtt a vezérhajtás vagy mellékhajtás kifehéredik, elpusztul. A kalászorsó megszúrásakor a szívás feletti kalászrész kifehéredik és elhal. A gabonapoloskák és szipolypoloskák ebben az évben igen korán, már a szárbaindulás idején megjelentek a táblákon, a növényeken az említett kártétel a kalászhányás idején vált szembetűnővé. Több helyen riadalmat keltett a kalászfehéredés és elhalás tömeges megjelenése, amely nem a poloskák számlájára írandó. Sokkal inkább valószínű ok a többnyire fajtákhoz köthető jelenség magyarázatára az extrém időjárási viszonyok kiváltotta sokkhatás. 

A tejes érésben lévő megszúrt magvak aszottá válnak, a viasz érettségben károsítás hatására a szemeken kör alakú szúrásnyom látható, sütőipari értékük csökken.
A permetezésre a kalászosokban engedélyezett rovarölő készítmények közül a gabonapoloskára is felhasználhatóak közül választhatunk.

Az őszi búzában egyes évjáratokban a kalászhányás és érés idején tömegesen jelennek meg a kalászokban apró, szabad szemmel alig látható kis rovarok, a gabonatripsz és búzatripsz fajok egyedei. Szívogatásuk következtében a képződő szemek károsodnak.

Az őszi búzában alkalmanként jelentkezhet néhány, kisebb jelentőségű kártevő is, ide sorolhatók a gabonaszipoly és rozsszipoly, búza-gubacsszúnyogok, szalmadarázs, gabona - sodrómolyok stb. amelyek azonban helyileg károkat okozhatnak.
A fent felsorolt, időközönként felszaporodó kártevőkre időzített védekezésre általában nem kerül sor, a rendszeresen előforduló fajok, vetésfehérítő, levéltetvek elleni kezelések a védelmet egy menetben megoldják. Tömeges fellépésük esetén a permetezésre az engedélyokiratban szereplő, fő- szívó-, illetve rágó-   kártevők ellen engedélyezett készítmények közül választhatunk.

Szántóné Veszelka Mária
Nógrád Megyei Kormányhivatal, NTI
Balassagyarmat

Őstermelő - Gazdálkodók Lapja 2012/5 lapszám