A sikernek nem titka, hanem oka van - 2017. 12. 29.
Sikertörténetek

Szabó Imre neve az agrárszféra üzleti köreiben egyet jelent a megbízhatóság és a minőség garanciájával. A sokak által példaértékűnek tartott, sikerei ellenére is szerény úriember bölcs rezignációja, tiszteletet ébresztő, inspiráló személyisége őszinte elismerést és a szakma kíváncsi figyelmét vonta neve köré.

A 27. jubileumát ünneplő Bold Agro Kft. a sertéstenyésztés, gyümölcstermesztés, gyümölcsfeldolgozás és növénytermesztés nemzetközi szinten is élenjárónak számító pilléreire épülve a hazai agrárszektor élvonalába tartozik ma. Pedig 1990-ben, amikor a derecskei születésű, - ám innen 10 éves korában családjával elköltöző, - majd fiatal vállalkozóként visszatérő Szabó Imre megalapította az elődcégnek számító Kasz-Coop Kft-t, ez bizony még nem látszott. Erre az időszakra visszavezethető sikerei forrását ő maga ma már csak visszafogottan mosolyogva a „Jókor voltam jó helyen” elvvel magyarázza, ám ennél lényegesen több volt az a bizonyos „sikerkód”. Összetett tudása és a „pályát” már akkor is jól látó személyes képessége kellett ugyanis mindehhez, mellyel kreatív ötleteit remek idő-és taktikai érzékkel kiváló üzleti modellekbe ötvözte.

A korábban téeszekben dolgozó, de 10 év után saját elképzelésein alapuló munkaterületre vágyó fiatal agrárgépészmérnök ugyanis tisztán látta a szövetkezeti forma lejtmenetét. Szerencsére megvolt a kezdő lendületet adó önbizalma, a családi támogatás, az érdekeltség, a motiváció és a tudása is ahhoz, hogy belevágjon egy saját üzletbe. A rendszerváltás idején a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen az elsők között volt, akik az új, „kapitalista” gazdaságtörvényből vizsgáztak, s ezt a tudását nem is késlekedett a gyakorlatban is kamatoztatni, hiszen teljes újdonság volt akkoriban az általa megalapított kft., mint szervezeti forma is. S az ötlet jónak bizonyult, az eltelt idő során Szabó Imre lett ugyanis legnagyobb helyi magán cége révén szülővárosa Derecske első számú adófizetője, mely megyei szinten is a legnagyobb árbevételt és adóteljesítményt elérő vállalkozások közé avanzsált. Sőt, stabil, 100 %-ban magyar családi tulajdonú vállalkozása, mutatói alapján az európai termelők közt a legjobb 25 %-ba tartozik. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a helyi munkaerőpiac nehézségeinek javítására is a térség jelenlegi legnagyobb foglalkoztatójaként. Menedzsmentje pedig generációs alapon, remek munkamegosztással dolgozik: fia, dr. Szabó Viktor viszi a hagyományos agrártermelő modellt, és lánya, Szabó Veronika felel a hozzáadott értékért, a feldolgozásért, marketingért. A vezetés operatív feladatait gyermekei párjai is hatékony szakmaisággal viszik. A szisztematizált irányítás alatt álló Bold Ago Kft. töretlen sikerének egyik titka talán éppen ez a fajta „családi teamwork” jellegű, értékelvű összefogásra épülő cégvezetés. Szabó Imre maga pedig, - miután tudatos fokozatossággal egyre több területet átad a fiataloknak -, mostani fő „profiljának” az új, jövőbe ható és az unokái biztonságát is szavatoló projektek generálását és a stratégiai tervezést tekinti. A tudást, mint a legkomolyabb „szellemi tőkét” már fiatal kora óta sokra tartó cégvezető arra is nagyon büszke, hogy nem csupán menedzsmentje, hanem munkatársai is a most elérhető legkorszerűbb tudással rendelkeznek, értik és tisztelik a munkát.

A mindig megfontolt óvatossággal cselekvő Szabó Imre vezetői karaktere is sokat árnyalódott az évek során. A korábban technokrata, eredmény- és a profitorientált üzletember ma már nagyobb hangsúlyt ad a társadalmi felelősségvállalásnak, 4 gyermek boldog nagypapájaként a jövő generációit is védő környezettudatos gazdálkodásnak, a felelős kertművelésnek és az ifjabbak egészségtudatos nevelésének. Ma már akkor érzi jól magát, ha nem csak neki jó, de a környezetének is, mind emberben, mind termékben, piacban vagy tudományban a minőséget és a hitelességet tekinti értéknek. Úgy érzi, hogy folyton gazdagodó életműve úgy kerek, ha munkatársai és hatókörébe tartozó környezete számára is örömteli kiteljesedést biztosít. S mindeközben komoly energiát szentel szülővárosa és a régió „turisztikai vonzó képességének” tudatos emelésére is. E célt szolgálja a Derecskei Gyümölcsös nemzeti értékké nyilváníttatása és egy európai színvonalú, különböző termelési innovációkat bemutató látogató központ létrehozása is több egyetem partnerségével. A még mindig lendületes Szabó Imre úgy érzi, ennek a „múltat, jelent és jövőt összefogó” szemléletformáló bázisnak a megépítésével teljesítené ki igazán, sok tanulságot hordozó életművét.

 

Kocsi Erika
Történész, író

 

Eseménynaptár
Apróhirdetés
Agrometeorológiai előrejelzés
2018. június 26 - július 2. közötti időszakra
RÉSZLETEK