A mezőgazdaságot is segítik a vízvédelmi nagyműtárgyak - 2018. 09. 07.
Agrárhírek

Árvízvédelmi és vízpótlási feladatokat ellátó, úgynevezett nagyműtárgyakat korszerűsítenek bruttó 13,171 milliárd forintból a Dunán, a Tiszán, a Rábán és a Répcén - jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtökön a dunakiliti duzzasztómű közelében.

Láng István elmondta, hogy e műtárgyak állapota jelenleg elhanyagolt, noha nagy szerepük van árvízkor és aszálykor egyaránt. A fejlesztést az Európai Unió 85 százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja. Összesen hét műtárgyat korszerűsítenek 2021 október végéig: a bajai Deák Ferenc-zsilipet, a dunakiliti duzzasztóművet, a Rábán található nicki duzzasztóművet, a Ráckevei-Dunaágon található Kvassay hajózsilipet, a Tiszán lévő kiskörei vízlépcsőt, a Répce folyónál lévő góri tározót és a Tiszán található nyugati főcsatorna beeresztőzsilipét. A beruházás eredményeként a műtárgyak jelentős térségi szerepet látnak majd el az árvízvédelem, az ívóvíz és az öntözővíz biztosításában, valamint az energiatermelésben és a hajózásban.

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy megfelelő egyensúlyt kell tudni teremteni a között, hogy ,,a víz az úr" és a között, hogy az ,,ember alkotó, cselekvő munkája csodákra képes". A feladat az, hogy hogyan tudunk a meglévő vízzel okosan bánni, hogyan tudunk olyan vízszinteket létrehozni, hogy a területeken mezőgazdasági tevékenységeket lehessen végezni, lehessen közlekedni és élni.

Kitért arra is, hogy meglátása szerint a vízügyi tevékenység paradigmaváltáson esett át az elmúlt években itthon, szükség van a vízügyi szakemberek tudására és munkájára, ,,nekünk az életünk függ attól, hogy ők a munkájukat jól végezzék". 
- A Szigetköz jó példa erre, mert újra vizet, szabályozható mennyiségű és kiváló minőségű vizet ,,varázsoltak" oda - mondta.

Bozóki László, a kivitelező MBH-HÍD konzorcium főépítésvezetője elmondta, hogy a legnagyobb korszerűsítésre váró műtárgy a dunakiliti duzzasztómű, amelyet 1984-ben kezdtek el építeni, de teljesen még nem fejezték be. A felújítással biztonságosabbá válik a Mosoni-Duna és a mentett oldali vízpótló rendszer felső vízpótlása.

 

MTI

Eseménynaptár
Apróhirdetés
Agrometeorológiai előrejelzés
2018. november 9. - november 15. közötti időszakra
RÉSZLETEK